2019. április 2., kedd

Te hiszel a véletlenekben?

Én nem hiszek a véletlenekben! Mindig oka van a történéseknek.

Egy pár nappal ezelőtt lányom a kezembe adott egy könyvet, a címe: "A 8 hetes vércukordiéta"
Alcíme: "Fogyjunk gyorsan, és programozzuk újra a testünket."
Ahogy elkezdtem olvasni, egyből éreztem, hogy ez nem véletlenül került a elém. Hála gyermekemnek, hogy felhívta rá a figyelmemet.
A könyv hangsúlyozza a prediabétesszel, és diabétesszel járó veszélyeket, bemutatja a rendkívül alacsony szénhidráttartalmú diéta mögött álló tudományos eredményeket, és inspirációt ad olyan emberek történeteivel, akik sikeresek voltak.

Minden mindennel összefügg, még akkor is ha nem tudunk róla!
Elmondok egy történetet: Évekkel ezelőtt kezdtem el blogot írni életmódváltással, testsúlyprogrammal kapcsolatban itt ezen az oldalon. Megismerkedtem egy visszajelzés során egy nagyon kedves hölggyel, hívjuk Katinak. Ez az egyik szála a történetnek. Régi "bakancslistás" álmom, hogy egyszer elutazzak Csíksomlyóra egy zarándok útra. Ez az idén megvalósul! Mi történt? Beszélgetésünk során Kati elmondta, hogy az egyik rokona szervezi a zarándok utat! Így már nem is volt kérdés, hogy azonnal jelentkeztem!
Fentebb leírt könyv ajánlással nem akarok reklámot csinálni, helyette szeretném a gondolataimat megosztani azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudjuk megváltoztatni az életünket, ha tudatosan odafigyelünk a jelekre!

Nézz körül az oldalamon, hogy milyen eszközökkel valósítom meg a céljaimat. Én pld. most angolul tanulok, szeretném minél előbb megérteni amit a környezetemben mondanak az emberek. 🙂 Ez sem véletlen, hogy megtalált ez a lehetőség! Életem egyik legjobb döntése volt, hogy odafigyeltem arra amit kínált egy ismerősöm... konkrétan megváltoztatta az életemet. Te figyelsz a "jelekre"?


*
A lényeg, ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden, és már tudod mit akarsz, meghoztad a döntésedet, akkor kezdj el CSELEKEDNI MOST AZONNAL! Nem holnap, ne hétfőn, és ne jövőre. MOST!!!
Döntöttél, hogy változtatsz, de tippekre, tanácsokra van szükséged, vagy csak úgy érzed, egyedül nem megy, tarts velem.
Nézz körül az oldalamon, hogy én milyen eszközökkel valósítom meg a céljaimat. Én most angolul tanulok, szeretném minél előbb megérteni amit a környezetemben mondanak az emberek. 🙂
Az üzletemet, az online segítségével, nemzetközi vizekre akarom vinni, meghoztam a döntésem, hogy a nyelvtudásomon változtatnom kell!
Azonnal nekiálltam tanulni, és nem majd holnap… (az a szép az egészben, hogy ezért még fizetnek is nekem :), ha érdekel hogyan, csak kérdezz), aztán jöhet a spanyol is. Hiszen ezzel a két nyelvvel szinte az egész világgal tudok kommunikálni.


Tetszett amit olvastál, kérlek oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel vagy a Facebookon.
Jobban szeretnél megismerni, itt olvashatsz Rólam.
Nézz körül az oldalamon, hogy én milyen eszközökkel valósítom meg a céljaimat. Üzenj Nekem a Facebookon itt, és megbeszéljük a részleteket!

Ha kérdésed, vagy egyéb véleményed van, itt alul hozzászólhatsz, kérdezhetsz.




2019. március 26., kedd

Csináld MOST!

Csináld MOST! Ne majd holnap, vagy majd hétfőtől… Hányszor gondoltad már így? Ennek köszönhetően hány olyan célod van, aminek sohasem álltál neki… ?
Ne tegyél időt a megvalósításba! Állj neki azonnal!

Van egy fontos szabály. Csak a MOST létezik.
Nincs múlt, vagy jövő. Csak a jelen pillanat van! A múlt nem más, mint egy akkori "most"-nak a pillanatnyi (tehát megint a most-ban) történő felidézése. A jövő amire gondolsz, az pedig csak egy elképzelés, amit szintén most teszel.
Tehát cselekedni csak a most-ban tudsz!

Van egy jó hírem! Ha teszel valamit, bármely kicsi is legyen, az jó érzéssel, elégedettséggel, büszkeséggel tölt el. Bebizonyítod magadnak, hogy képes vagy rá, és elindulsz egy pozitív spirálban felfelé, és egyre többre leszel képes, egyre többet teszel, egyre több mindent érsz el, ami még több cselekedetre sarkall… és az életed megváltozik.
Azt veszed észre, hogy amit csinálsz azt élvezed, és úgy éled napjaid, hogy BOLDOG VAGY.



Kezd kicsiben, ne kérj magadtól akkorát, amivel nem tudsz megbirkózni. Ne okoz még több csalódást magadnak, hanem inkább sikerélményt!
A célokat fel kell osztani rész célokra. Ha le akarsz fogyni 15 kg-t ne arra gondolj, hanem csak az első kilóra, mert azt meg tudod csinálni, és el tudod hinni. Aztán, ahogy haladsz előre, a saját bizonyítékaidnak köszönhetően, egyre erősebb leszel, élvezed az utat és már nem is akarod abbahagyni… és CÉLBA ÉRSZ!

Én, eldöntöttem, hogy leadok pár kilót, azonnal elmentem uszodába, hetente kétszer úszom, és többször sétálok ahelyett, hogy buszra szállnék. Odafigyelek, hogy mit eszem, és máris 5 kilóval kevesebb vagyok. Semmi extra módszer, csak zöldség, saláta, hús és mozgás…
Ha eldöntöd, hogy tanulsz, akár idegen nyelvet, vagy valami új készséget, lépcsőzetes célkitűzéseid legyenek, ne akarj 3 hónap múlva folyékonyan beszélni az új nyelven… légy türelmes magaddal, és élvezd az utat. 


*
Nézz körül az oldalamon, hogy én milyen eszközökkel valósítom meg a céljaimat.Én most angolul tanulok, szeretném minél előbb megérteni amit a környezetemben mondanak az emberek. 🙂
Az üzletemet, az online segítségével, nemzetközi vizekre akarom vinni, meghoztam a döntésem, hogy a nyelvtudásomon változtatnom kell!
Azonnal nekiálltam tanulni, és nem majd holnap… (az a szép az egészben, hogy ezért még fizetnek is nekem :), ha érdekel hogyan, csak kérdezz), aztán jöhet a spanyol is. Hiszen ezzel a két nyelvvel szinte az egész világgal tudok kommunikálni.

*

A lényeg, ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden, és már tudod mit akarsz, meghoztad a döntésedet, akkor kezdj el CSELEKEDNI MOST AZONNAL! Nem holnap, ne hétfőn, és ne jövőre. MOST!!!

Döntöttél, hogy változtatsz, de tippekre, tanácsokra van szükséged, vagy csak úgy érzed, egyedül nem megy, tarts velem.
Tetszett amit olvastál, kérlek oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel vagy a Facebookon.
Jobban szeretnél megismerni, itt olvashatsz Rólam.

Nézz körül az oldalamon, hogy én milyen eszközökkel valósítom meg a céljaimat. Üzenj Nekem a Facebookon itt, és megbeszéljük a részleteket!
Ha kérdésed, vagy egyéb véleményed van, itt alul hozzászólhatsz, kérdezhetsz.






2019. február 12., kedd

Az igazi élet a komfort zónán kívül kezdődik

"Az igazi élet a komfort zónán kívül kezdődik".
Ezt már biztos hallottad. A világ változik, ezt pedig biztos tapasztalod! Te már összekapcsoltad ezt a kettőt? Vagyis, vagy alkalmazkodsz hozzá vagy lemaradsz! Tavaly óta nem igazán láttál itt, de most valami újba kezdtem…
A szokásaink rabjai vagyunk. A cselekedeteink 95%-át a szokásaink alapján, különösebb gondolkodás nélkül végezzük. Épp ezért nagyon fontos, hogy tudatosan sikeres szokásokat alakítsunk ki.
Én most épp ezt teszem. Életmódot váltottam.
Hogy ez könnyű-e? Erre mindenkinek más a válasza. Mint a biciklizés. Ha te már tudsz, azt mondod könnyű, ha még nem, akkor számodra szinte lehetetlen. De ugyebár gyakorlással, és kitartással mindenki meg tud tanulni biciklizni. Na így van ez minden mással is.
Miért kezdtem most ebbe bele?
Több mint 4 éve Dél-Angliában, a tengerpart mellett élek, és innen online dolgozom. Ahogy beszélgetek emberekkel sokan mondják “de jó Neked”, “de szívesen cserélnék veled”…
 

Megmutatom, hogyan lehet elérni egy helytől és időtől független szabad életet, hogy ott élhess, ahol szeretnél, azt csináld, amit élvezel, szóval, hogy játék legyen az életed és ne munka.
Persze ehhez kell bátorság, hiszen döntéseket kell hozni, és az emberek nagy része azt nagyon nem szereti. Ha ÉN döntök, akkor enyém a felelősség, és az még kevésbé kívánatos dolog.

Életmódváltásommal kapcsolatosan fogom megosztani veled a tapasztalataimat. Tudom, hogy tudok adni Neked egy új nézőpontot, amin keresztül majd azt látod, hogy “ezt én is meg tudom csinálni”!


Visszavárlak!


Ha tetszett amit olvastál kérlek oszd meg a Facebook-odon. Ha jobban szeretnél megismerni, itt olvashatsz Rólam.
Nézz körül az oldalamon, hogy én milyen eszközökkel valósítom meg a céljaimat.
Üzenj Nekem a Facebookon itt, és megbeszéljük a részleteket!
Figyelem!

A fentebb megjelent termékekről szóló tapasztalatok magánvéleménynek minősülnek. Az anyagokat beküldők állításai saját tapasztalatokon alapulnak, az ő véleményüket tükrözik.